Rátaláltam a barátságra...vagy inkáb Ő talált Rám? Máig sem tudom...Az egész egy téli napon kezdődött. A hó apró pelyhekben hullott. Kimentem az udvarra, s átölelt. Szorosan...Nem engedett el. Ekkor olyan érzés járt át, mi eddig még sohasem. Egy alak közeledett. Egyre közelebb-közelebb.
-Kis is lehet Ő? Miért jön felém? - ezek a kérdések kavarogtak bennem folyton.
Jött, lassan...óvatosan, majd eltünt. Megszeppentem...egy kicsit. Elmondhatatlan érzés volt. Átjárt. Közelebb mentem, hátha újra feltűnik. Megérintett. Hátulról. Sírt.
-Mi a baj? -kérdeztem.
A könnye a vállamra hullott...Meleg volt...Kirázott a hideg.
-Mi...mi a baj? -újra megkérdeztem tőle, de olyan hangnemben, mintha már ismerném...Hátha, kissé barátságosabb lesz tőle a hangom.
-Nincs...-válaszolt.
-Mi nincs? -folytattam a párbeszédet.
-Ba...barátom. - ennél a mondatnál úgy éreztem, segítenem kell rajta.
-Ne sírj, semmi baj...Ez az élettel jár, majd Rád talál a barátság...Újra.
-Azt hiszem...-kezdte mondatát kissé félve.-már Rámtalált.
Ebben a pillanatban letörölte zimankós könnycseppeit, s mosolyogni kezdett.
Nem értettem először mire is gondolt, de mikor átölelt csupasz kezeivel megértettem...:)
Már tudom mi is az a barátság...Egy örök emlék ismertette meg velem..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése